A változók nevei a Fortran programban max 6 karakter hosszúak lehetnek, melyek betûkbõl (a-z , angol abc, tehát nem használhatunk ékezetes betûket, (sehol sem!)) és/vagy számjegyekbõl (0-9) állhatnak. A név elsõ karakterének mindenképp betûnek kell lennie. A Fortran 77 általában nem különbözteti meg a kicsi és nagybetûket. Habár a futtatásnál minden betût nagybetûnek kezel, a fordítóprogramok többsége elfogadja a kis betûk használatát is. Tehát találkozhatunk olyan Fortan 77 verzióval is, ami csak a nagybetûk használatát támogatja, ezt a programunk megírásánál figyelembe kell vennünk.
Vannak ún. speciális (védett) szavak, amelyeket nem használhatunk változó névként: az utasítások kódjai tartoznak ide. Eddigi példáinkban is láthattunk ilyeneket: "program", "real", "stop" és "end".
Minden változót deklarálni (=definiálni, meghatározni) kell! Több változó típus is használatos, a leggyakoribbak:
integer (=egész) változók listája real (=valós) változók listája double precision (="pontosabb", több értékes valós) változók listája complex (=komplex) változók listája logical (=logikai) változók listája character (=karakter) változók listája
A változók listája a változók neveinek felsorolása (lehet egy, de több is), az egyes neveket vesszõvel választjuk el. Mindent változót elég egyszer (de akkor pontosan!) deklarálni. Ha ezt nem tesszük meg a Fortran a saját, beépített automata deklarációját alkalmazza. Ezt azt jelenti, hogy azon változókat amelyeknek kezdõbetûi i és n betûk között vannak, egésznek (integernek) kezeli, az összes többet valósnak (realnek). A legtöbb régebbi Fortran 77 program e logika szerint használja a változókat, de mi ne így járjunk el. Az esetleges programhibák elõfordulási esélyei drasztikusan megemelkedhetnek, ha változóinkat nem következetesen deklaráljuk.
A Fortran 77 csak egyfajta egész változót ismer, melyet általában 32 bites (4 bytes) adatként tárol. Ezért az egész változók értékei egy intervallumban [-m és m] mozoghatnak, ahol az m értéke kb. 2*10^9.
A Fortran 77 kétfajta nemegész változót kezel, ezek a real (= valós) és double precision.(="pontosabb" valós). A real-t használjuk rendszerint, de a nagyon precíz számításoknál a double precision használata az ajánlott. Általában a real 4 byte-os, a double precision 8 byte-os változó,de ez számítógépfüggõ. Nehány nem standard Fortran verzió a real*8 elnevezést használja, a 8 byte-os törtváltozókra.
Néhány konstans akár többször is felbukkanhat a programban. Ilyenkor tanácsos egyszer, a program elején definiálni ezeket. Erre alkalmas a parameter utasítás, mellyel a programunkat átláthatóbbá is tehetjük Például a kör területének kiszámítására írt programot célszerû így megírni:
program kor real r, ter, pi parameter (pi = 3.14159) c Ez a program valós r szamot olvas be és irat ki. c Az r sugaru kor terulete. write (*,*) 'Add meg a sugarat: r:' read (*,*) r ter = pi*r*r write (*,*) 'Terulet = ', ter stop end
A parameter utasítás formája:
parameter (név = konstans, ... , név = konstans)A parameter utasítás használatának szabályai:
Néhány elõnye a parameter utasításnak:
Copyright © 1995-7 by Stanford University. All rights reserved.
Fordították: Seres András Tamás és Szalai Szilvia (ELTE-TTK)