Makainé Császár Margit búcsúztatása (Készítette: dr. Gyuró György)

Tisztelt Gyászoló Család! Tisztelt Gyászoló Gyülekezet! Kedves Kollégák!

Túlzás nélkül állíthatom, hogy az egészen fiatal korosztályt leszámítva nincs olyan magyar meteorológus, aki ne ismerte volna Margit nénit, és akit õ ne ismert volna személyesen, hiszen 32 éven át volt oktatója az ELTE Meteorológiai Tanszékének és tanulmányi felelõse a meteorológus szakos hallgatóknak. Én magam egykori tanítványaként 8 éven át dolgoztam mellette a Tanszéken, és lettem nyugdíjazása után tantárgyának, a Szinoptikus meteorológiának oktatója. Sokat beszélgettünk, amikor arra készültem, hogy átvegyem az oktatási feladatokat, sõt egy alkalommal visszaemlékezéseinek néhány oldalas kéziratát is megkaptam Margit nénitõl. Ebbõl tudtam meg, hogy szülõfalujában, a Marcal partján fekvõ, néhány száz lelket számláló Dabroncon asztalosmester édesapja méhészkedéssel is foglalkozott, és rendszeresen feljegyezte a méhek életét befolyásoló idõjárási jelenségeket. Ezek a megfigyelések motiválhatták azokat a lépéseket, amelyek késõbb egy életre szóló hivatássá bontakoztak ki. A sümegi polgári iskolában már egyenesen a kis Margitra bízták az észlelések végzését a Meteorológiai Intézet helyi állomásán, aki az érettségire készülve levelet írt az Intézet igazgatójának, és arról érdeklõdött, hogyan lehet valakibõl meteorológus. Tóth Géza igazgató arról értesítette észlelõjét, hogy a Pázmány Péter Tudományegyetemen éppen a következõ tanévben indul az elsõ meteorológus évfolyam oktatása.
1950. szeptemberében 46-an kezdték meg tanulmányaikat, az 1954-es államvizsga után pedig – Margit nénivel együtt – 17-en kaptak meteorológus oklevelet. Szakdolgozatának témavezetõje maga a tanszékvezetõ, Dési Frigyes volt, aki a Meteorológiai Intézet igazgatójaként az Aerológiai Obszervatóriumban helyezte el a frissen végzett meteorológust. Mindössze egy évig volt az obszervatóriumban Béll Béla tudományos segédmunkatársa, vagy ahogy Margit néni visszaemlékezik: tudományos segédvonalhúzója. A kis kitérõ után a ferihegyi Repülõelõrejelzõ Osztályra kerül, ahol rövid észlelési gyakorlat után kezdett ismerkedni a szinoptikusi munkával. Az idõjárási események naponkénti követése, az elõrejelzések beválásának izgalma, a pilótáknak tartott meteorológiai eligazítások hangulata véglegessé tette elkötelezettségét a szinoptikus meteorológia iránt. A következõ év nyarán a balatoni viharjelzés gyakorlatába is belekóstolhatott. Elsõ elõrejelzése az Idõjárási Napijelentésben 1956. június 3-án jelent meg. Ugyanazon év novemberétõl már a Prognózis Osztály elõrejelzõjeként dolgozott a Kitaibel Pál utcai Székházban. Gyakran emlegette ezekbõl az idõkbõl idõsebb kollégáit, tanítómestereit: Rajkay Ödönt, Németh Tivadart és Ozorai Zoltánt.
1959-ben jelentõs fordulatot vett a gyakorló szinoptikus sorsa. Dési Frigyes áthelyezte az ELTE Meteorológiai Tanszékére, azaz meghívta a Szinoptikus meteorológia oktatására. Visszaemlékezései szerint igen nehezen szokta meg a szürke irodai munkát, és kezdetben naponta keresett ürügyet arra, hogy visszaszökjön az elõrejelzõkhöz. Nyugdíjazásakor így írt az egyetemi évekrõl: “Nem bántam meg, hogy hagytam magam elcsábítani. A Tanszéken is megtaláltam az érdeklõdésemnek megfelelõ területet, és kiderült, hogy nem is olyan unalmas az élet az Egyetemen. Õsszel a tanévkezdés, tavasszal az eredményes befejezés, a diplomák átadása tartogat számomra érdekességet, és mindig jól esik, ha egy öreg diák betoppan a Tanszékre, vagy levélben ad hírt magáról.” Az egyetemi oktatóként és kutatóként eltöltött több mint három évtized alatt 4 tankönyvet és közel félszáz tudományos publikációt jelentetett meg. 1963-ban egyetemi doktori, 1975-ben pedig kandidátusi fokozatot szerzett. Érdeklõdése kezdetben a Földközi-tenger térségében megfigyelhetõ ciklogenezisre terjedt ki. Folyamatosan figyelemmel kísérte az Alpok és a Kárpátok meteorológiájával foglalkozó konferenciák anyagát, ahol újabb ötleteket kapott munkájához, így például a légköri energetikai kutatásokhoz. A gravitációs nyírási hullámok vizsgálata során jutott el annak vizsgálatához, mi a dinamikai feltétele a Kárpát-medencében gyakran kialakuló hideg levegõpárna felszakadásának. Egyetemi oktatóként létrehozta a Szinoptikus Meteorológiai Laboratóriumot, ahol faximile vevõberendezés és mûholdvevõ készülék mûködött. A Laborban gyakran gyûltek Margit néni köré a hallgatók, és faggatták a térképek és mûholdképek jelentésérõl, a várható idõjárásról. Magyarázatait mindig az az anyáskodó gondoskodás hatotta át, amit oly sokan ismertek tõle, a meteorológus szak Felvételi Vizsgabizottságának elnökétõl vagy a szakterület szakszervezeti fõbizalmijától.
Nyugdíjazása után sem pihent. A rá jellemzõ energiával rendezgette kéziratait, és készítette elõ új tankönyvének anyagát. Aktív tagja volt a Magyar Meteorológiai Társaságnak. Részvétele és hozzászólásai, javaslatai nélkül nem telt el választmányi ülés, legutóbb pedig a tavalyi tisztújító közgyûlés jelölõbizottsági tagjaként járult hozzá a Társaság sikeres mûködéséhez.
Közvetlen beszédmodora, színes egyénisége sokáig emlékezetes marad számunkra. Személyisége hiányozni fog szakmai rendezvényeinkrõl, a magyar meteorológus közösségbõl. Emlékét megõrízzük!